A cím után még nagyobb zavart keltsek a fejekben a mostani részben a francia Riviérára teszek kitérőt. Nem kell örülni, nem tengerparti sütkérezésről lesz szó, hanem a kevésbé ismert 1944-es dél-franciaországi partraszállásról. Emellett még rövid kitekintést adok az olasz frontra is.

Előzmények és politikai viták

Az amerikai stratégák az overlord hadművelet (eredeti neve hammer - kalapács) párjaként kidolgozták egy dél-franciaországi partraszállás tervét is. Az anvilnek (üllő) keresztelt hadművelet célja a franciaországi német erők megosztása volt, a Normandiában való előrenyomulás megkönnyítése végett. A hadműveletben csak kis, az olaszországi csapatoktól elvont erőket terveztek bevetni, ezért a hadművelet kidolgozása szoros összefüggésben állt az olasz front eseményeivel.

Mint korábban írtam, az Appennin-félszigeten 1944 májusában indított offenzívával foglalták el Monte Casinot és törtek ki az anzioi hídfőállásból a szövetségesek, aminek következtében június 4-én Róma is elesett, majd augusztusra elérték az utolsó nagy német védelmi vonalat, a gót vonalat. A késlekedés és a partraszálló járművek szűkös száma miatt, az anvilt nem lehetett a normandiai partraszállással egy időben végrehajtani.

Az angol vezetés azonban nyárra már elállt a tervtől. Churchill szerint ekkor Olaszországban  kedvezőbb helyzet nyílt a győzelem kivívására. Az ottani haderőt Délkelet-Európában kívánta bevetni Franciaország helyett. Egy az Isztriai-félszigeten végrehajtandó partraszállást terveztek, hogy Ljubljanán keresztül betörjenek a Magyar Alföldre elvágva a németeket a balkáni kőolajforrásaiktól, és egyben elébe menjenek a Szovjet Unió kelet-európai terjeszkedésnek is.

Az amerikai haderőt viszont nem akarták Délkelet-európában bevetni, aminek több oka is volt. Minimalizálni kellett a veszteségeiket, ezért nem mentek bele egy meglehetősen kockázatos akcióba, ami ráadásul az angolok céljait szolgálta. Rooseveltnek nem fűződött komolyabb érdeke Kelet-Európához. Számára sokkal fontosabb volt Sztálin támogatása, (hogy később bevonja a japán elleni háborúba). Másrészt elnökválasztás közeledett Amerikában, ezért nem lehetek fennakadások Normandiában, mert erőket csoportosítottak át a Balkánra angol érdekek miatt. Az amerikai hadvezetés katonai oldalról kifogásolta az angolok tervét. Szerintük az Alpokban úgyis elakadna majd a támadás és logisztikailag is kivitelezhetetlen. Eisenhower szerint közvetlenül kell támogatni a normandiai frontot, két fő hadműveletet nem tudnak egyszerre végrehajtani. Ezen okok miatt az amerikaiak kitartottak az eredeti terv mellett.

Haditerv

Az időközben biztonsági okokból dargoonnak átkeresztelt hadműveletnek fő célpontjai a Földközi-tengeri francia kikötők Toulon és Marseille voltak. Marseille Franciaország legnagyobb kikötője logisztikai szempontból vált fontossá, az egyre duzzadó franciaországi szövetséges erők számára.

Időközben a hadművelet végrehajtását még tovább késleltették, amíg ki nem törtek Normandiából (Cobra hadművelet). A kitörés utáni felgyorsult előrehaladás miatt már egyre nagyobb szűkség volt a kikötőkre (egy gépesített hadsereg támadáskor rengeteg üzemanyagot igényel), ami végül meggyőzte a briteket és beleegyeztek, bár nem vettek részt a hadműveletben.

Június 24-én érkezett a parancs a hadművelet gyakorlati kidolgozására, ezért a megszervezésre rendelkezésre álló idő igen szűkös volt. Ennek ellenére a dragoon hadművelet méreteiben kisebb, de ugyanolyan összetett volt, mint a normandiai partraszállás. Rengeteg műveletet hajtottak végre egyszerre: légi és tengeri előkészítés tartottak a parton és a belső területeken. Ezek során lerombolták a Rhone hídjait, ami kiegészülve a francia ellenállás akcióival megbénította a belső területeken való mozgást és kommunikációt is. Francia ellenállás feladata volt még a partszakaszok biztosítása. Ezenkívül bevetettek kommandósokat a kulcspozíciók megszerzésére és ejtőernyős alakulatokat, akiknek Le Muyt kellett megszállniuk, hogy elővédet képezzenek a partraszállóknak.

Német oldalról Blaskowitz tábornok irányítása alatt álló 19. német hadsereget állomásozott a térségben, amit korábban meggyengítettek a normandiai védelem javára. A 10 hadosztályból kettőt a partizánok ellen kellett bevetetnie, így csak minimális ellenállást tudtak kifejteni. Ráadásul kommunikációs vonalak elvágása nagy zavart okozott.

Hadművelet Anvil  

A fenti okok miatt erre a hadműveletre nem áll az a tétel, mely szerint egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást. Az augusztus 15-én megindított dragoon hibátlanul haladt előre. General Jacob Devers parancsnoksága alatt 3 amerikai hadosztály egy francia páncélos hadosztállyal kiegészítve kezdte meg a partraszállást. Az első napon 94,000 ember 11,000 járművet tettek partra. Mindezt elenyésző veszteségek árán. A legnagyobb fenyegetést nem a német védők, hanem az aknák jelentették számukra. Blaskowitz másnap Le Muy visszafoglalására támadást indított, de az egynapi kemény küzdelem után sikertelenül kellett visszavonulnia a németeknek.

A partraszállás után a szövetséges erőket két részre osztották. A Rhone nyugati oldalán a francia csapatok foglaltak helyet. Az ő feladatuk volt a nagy kikötők felszabadítása. A folyó másik oldalán az amerikaiak nyomulta mélyen előre. A cél az volt, hogy egyesüljenek a normandiai erőkkel és elvágják a franciaországi német erőket. Ezt elkerülendő 18-án Hitler kiadta az utasítást, hogy ürítsék ki Dél-Franciaországot és Somme-Marne vonalon építsenek ki védővonalat. A fontos kikötők: Marseille, Toulon, Bordeaux, La Rochelle viszont kivételt képeztek, ezeket a végsőkig kellett védelmezni, bár ez nem tartott sokáig. A franciák 27-én foglalták el Toulont 17 000 foglyot ejtve, ugyanerre a napra Marseille nagy részét is felszabadították.

Az amerikaiak parancsnoka Truscott, nem akart késlekedni, mint ahogy Anzionál történt, hanem gyorsan támadott. Így már 18-ára felszabadították Digne-t. A német csapatok 21-én Grenoble-ból az Alpok felé vonultak vissza, ezzel egy nagy rés keletkezett a keleti szárnyukon, amit az amerikaiak kihasználtak. Greoble-t elérve nyugat felé fordultak és Montélimar-nál megpróbálták elvágni a 19. hadsereg visszavonulását, de a megérkező 11. német páncéloshadosztály ellentámadása és az üzemanyaghiány megállítottak őket néhány napra. A német ellenállás kitartott, amíg a visszavonulás végéig. Eközben a Rhone túloldalán a franciák szeptember 2-ára elérték Lyont. Másnapra már a trikolor lobogott a városon.

A következő napokban a szövetségesek nem tudtak elvágni nagyobb német csapattesteket, a nagyobb ütközeteket kerülő németek pedig nem tudtak sehol tartós védelmet kialakítani. A támadásokat inkább az üzemanyaghiány lassította, mint a német védelem. A francia ellenállásnak a partraszállást követően is fontos szerepe volt az eseményekben. Nemcsak partizánakciókat hajtottak végre, hanem felkeléseket robbantottak ki, és városokat is elfoglaltak pl. szeptember 11-én Dijont. A hadművelet szeptember 10-én ért végett, amikor Sombernon-nál egyesültek a dél-franciaországi csapatok Patton erőivel.

A dragoon hadműveletet jelentős sikernek szokták értékelni. Az egyik oldalról vitathatatlan taktikai siker volt, mert egy hihetetlen gyorsan végrehajtott offenzíva volt, ami jelentősen lerövidítette Franciaország felszabadítását. Ezenkívül egy harmadik szövetséges hadseregcsoport is betoltak a német határ elé, ami nélkül vékonyabb lett volna a szövetséges védvonal a németek ardenneki támadásakor. Azonban logisztikai siker volt a legfontosabb. Antwerpen elfoglalásáig, a Franciaországba menő ellátmány több mint harmada a déli kikötőkbe érkezett. A másik oldalról nézve hiába halad gyorsabban a várakozásoknál, nem kerített be komoly német erőket, de még csak nem is kötött le és a normandiai harcokat különösebben nem befolyásolta a kései kezdete miatt.

Az olaszországi események

A dél-franciaországi hadművelet mindkét oldal erőit gyengítette Itáliában. Kesselringnek csapatokat kellett átcsoportosítania az Alpokba, hogy védje Olaszországot nyugat felöl. Az Alexander tábornok parancsnoksága alá tartozó olaszországi szövetségesek is meggyengültek, mivel innen vontak el erőket a dragoonhoz. Az angolok ennek ellenére tovább erőltették a támadást. A gót vonal (később átkeresztelték zöld vonalnak) ellen augusztus 25-én indítottak támadássorozattal kierőszakoltak egy kisebb áttörést a félsziget keleti felén elfoglalva Ravennát és Riminit, de Bolognához érve a támadás elakadt, mivel a hegyvidék megfelelő tereppel szolgált a védekezésre. Ráadásul ősszel megkezdődtek az esőzések, mely hónapokkal eltolta a hadjáratot.