Történelemóra VI.: 1944 júniusa

Santa Claus - 2011-04-26 20:59

Az előző részben ismertettem az Overlord hadművelet legkritikusabb részét, a D-napot. Jelen részben pedig folytatom az események leírását Cherbourg elfoglalásáig.

 

A hídfőállások kiszélesítése

A sikeres partraszállást követően az angolszász csapatoknak első feladata a létrejött hídfőállások egyesítése volt, amit két nappal később, június 8-án el is értek. Ezt követően pedig a cél az állások megerősítése és kiterjesztése volt, ami sikeresen haladt előre. Az 5. nap végére már egy 150x30 km-es földsávot birtokoltak Normandiából 16 hadosztállyal.

A keleten helyett foglaló brit csapatok Caen városa alatt sorakoztak fel, amely kulcsfontosságú település volt, mivel egy fontos közlekedési csomópont volt. Caen birtokában a szövetségesek számára megnyílt volna az út Párizs és Franciaország belseje felé. Rommel ezt felismerve, minden bevethető német erővel elszántan védte a várost, amiben a terepviszonyok nagy segítségére voltak. Így az angolok és kanadaiak leragadtak a város előtt, beszorulva a hídfőállásukba.

Az amerikaiak számára is sok nehézséget okoztak a terepviszonyok. Normandia mocsarakkal teletűzdelt, folyóvölgyekkel és magas sövénykerítésekkel szabdalt területén nehézkes volt az előrenyomulás, gyakran kellett segítségül hívniuk a légierőt egy-egy elakadt támadáskor. Alább kiemeltem azon mapok helyszíneit, amik ezekezet az ütközeteket elevenítik fel:

Bayeux

Június 7-ei elfoglalásával ez volt az első város, amit felszabadítottak a szövetségesek. 14-én Charles de Gaulle Franciaországba érkezve Bayeux-ben megtartotta első nagy beszédét, amiben kijelentette, hogy Franciaország a szövetségesek oldalán harcol.

Merderet/Ramelle

A Merderet folyó völgyében a D-napot követően káosz uralkodott, szétszórt ejtőernyős csoportok küzdöttek a németek csapatokkal. Június 13-án egy német ellentámadás miatt a 101 légiszállítású hadosztályt rendelték a folyó hídjainak védelmére, hogy meggátolják a németek kijutását a Utah partszakaszhoz. Az egyik ilyen csatát jelenítimeg a Ryan közlegény megmentése című film egy Ramelle nevű fiktív településen.

Carentan

Carentan nagy stratégiai fontossággal bírt, ezen a városon haladt át a Párizs-Cherbourg vasút- és közútvonal is. Emiatt az amerikaiak egyik fő célja volt az első napokban Carentan megszerzése. A város elfoglalásával az amerikai 101. légiszállítású hadosztályt bízták meg, amely július 12-ére szorította ki az utánpótlás nélkül maradt német erőket. Rommel vissza akarta foglalni a várost és június 13-án egy sikertelen ellentámadást indított. Carentan elfoglalásával az amerikaiaknak sikerült betömniük a rést a Utah és az Omaha szakaszok között. Ezzel megkezdődhetett a kitörés a partmenti sávból. 

Perch hadművelet (Jagd, Kettle, Cr44)

A caeni csata során, néhány nappal a partraszállást követően, a britek számára remény csillant fel a kitörésre Caen alól. A német arcvonalon egy rés támadt körülbelül az amerikai és brit erők határánál. Ennek kihasználására a britek gyorsan mozgó erőket vontak össze és toltak be résbe. A támadóék gyorsan haladt előre, de Villers-Bocage-t elérve június 13-a reggeli óráiban német páncélosok ütöttek rajta az angol menetoszlopon. A tigris tankok kevesebb, mint negyed óra 13/14 harckocsit, 13/15 szállítójárművet és két löveget lőttek ki. (Nagy részét a híres Michael Wittmann, aki a németeket legeredményesebb harckocsi parancsnoka volt.) A német támadás hatására britek visszavonultak. Bár Wittmann komoly vesztességeket okozott az angoloknak, nem ő döntötte el a csata végkimenetelét. A hadművelet megfelelő szervevezés híján vallott kudarcot, főleg az utánpótlással voltak problémák.

 

Nincs meghátrálás

A D-napot követően néhány nappal a szövetségesek kezébe került át a kezdeményezés. A németek helyzete egyre kilátástalanabbá vált Normandiában. Franciaországban a csapatok mozgatása nagyon lassúvá vált, csak kerülőutakon tudták elérni Normandiát a francia ellenállás igen gyakori partizánakciói és a teljes légifölény birtokában végrehajtott szövetségesek légitámadások miatt. Ennek hatására nem valósult meg a szövetségesek egyik fő félelme, hogy a németek csapatösszevonásokkal ideiglenesen fölénybe tudnak kerülni a térségben.

Június 17-én Hitler tanácskozást tartott a két franciaországi főparancsnokával, Rommellel és Rundstedttel, akik közölték Hitlerrel, hogy Normandiában nincs lehetőség további védekezésre, ezért vissza kell vonulni a Szajna mögé. Hitler azonban a korábbiakhoz hűen nem engedélyezett semmilyen területfeladást. Két nappal később Hitler Rundtsetdtet leváltotta, helyébe von Kluget tette.

Június 23-án a Szovjet fronton megindítottak egy nagy erejű offenzívát - amint korábban megegyeztek róla a szövetségesek - ezzel lehetetlenné vált a keleti frontról való átcsoportosítás Franciaországba.

 

Cotentin-félsziget elfoglalása (Cherbourg)

Mulberry mesterséges kikötőMíg a Montgomery vezette brit csapatok lefoglalták a német főerőket, addig az amerikai csapatok, Omar Bradley tábornok vezetésével, szabadon manőverezhettek a keleti oldalon. A megfelelő védvonal kialakítása után, kelet felé fordultak, azzal a céllal, hogy elvágják a Cotentin-félszigeten tartózkodó német hadosztályokat. Június 18-án Barneville-nél érték el félsziget keleti felén a tengert, ezzel 40 000 német katona rekedt a félszigeten. A következő feladat, a félszigeten elhelyezkedő Cherbourg elfoglalása volt. Cherbourg kikötőjét hirtelen felértékelte, egy váratlan esemény. 19-én egy több napig tartó vihar tört ki a csatorna felett, amiben az egyik mesterséges kikötő megsérül és használhatatlanná vált. A természeti csapás komoly utánpótlási válságot eredményezett a szövetségeseknél.

A Cherbourgban rekedt német csapatok az ostromra megfelelően fel voltak készülve, a várost korábban betonbunkerekkel erősítették meg, amiket az amerikai légierő keményen bombázott. Végül június 26-án 25000 német katona tette le a fegyvert Cherbourgban, de még előtte súlyosan megrongálták a kikötőt és más logisztikailag fontos épületeket. 

Cherbourg eleste a végét jelentette Normandiai hadjáratnak. Utána a kitörés következett Észak-Franciaország tágabb területeire. Mindemellett jelezte a német vezetés számára, hogy a Normandiai támadás nem csak egy elterelő hadművelet, hanem a fő invázió és nem lesz Pas-de-Calais térségében egy másik.

 

Hozzászólások

Mielőtt Grifter megjegyzést tenne.
Én tettem kiemelté mert sajnálatosan elfelejtettem kirakni ezt a cikket akkor (2 hete kb ) amikor santa megkért rá. Most hogy szem elött legyen 1-2 napog itt hagynám utána leveszem róla a kiemelést.

ui: jóféle a cikk

Ha kitörlöd a cikk dátumát, akkor az aktuális dátumot fogja helyette berakni. Smiling

Lsd. Gyvi: Ha simán kiraktad volna a mai dátummal, legfelül lett volna Smiling (Látom azóta meg is csinálta vki)

köszönöm a felvilágositást nem tudtam h olyat is lehet.