A legutóbbi cikkemmel annál a pontnál fejeztem be, amikor épp izgalmasra fordult a téma, most jön várt folytatás, normandiai csaták kezdete, a D-nap.

A dod mapok helyszíneit - verziótól függetlenült - külön kiemeltem, már amelyiket sikerült beazonosítanom, ami sokszor nem volt egyszerű feladat. Egy map különböző változatai térben és időben teljesen eltérő helyen is játszódhatnak. Ilyen például a Merderet-Sturm, Cr44-Saints/Santos. Némely helyszín korábban is feltűnik, ha akkor nem emelem ki, az azért van, mert a map később játszódik.

Gőzhenger elindul

Eisenhower parancs szerint 1944. Július 6-án mozgásba lendült a szövetséges hadigépezett. A tét nagy volt sikertelenség esetén jó pár hónapos tervezés veszett volna kárba sok ezer emberrel együtt, ami hosszú idővel megnyújtotta volna a háborút.

Több ezer szállító- és hadihajó hagyta el a kikötőket jól megrakva. Eget felhőkén borították be a légierő kötelékei. Elsőként éjfél után nem sokkal az ejtőernyősök érkeztek, akiknek a létrejövő hídfő két szélét kellett biztosítaniuk. 5 óra után a légierő lendült támadásba, a partot kellett előkészítetniük a támadásra és a közlekedési csomópontokat megbénítaniuk. Ezzel összhangban a flotta tartott tüzérségi előkészítést. Hat óra után ért partot a szárazföldi erők első hulláma.

Támadás a levegőből

A szövetségesek balszárnyán az angol 6. ejtőernyős hadosztályt vetették be, akik feladata az Orne folyó hídjainak birtokbavétele és Dives folyó hídjainak felrobbantása, hogy fedezzék a leendő hídfőállást. Az angol ejtőernyősök sikeresen végrehajtják a feladataikat, és egészen addig tartják a pozíciójukat, amíg meg nem érkezik az erősítés a tengerpartról.

A leendő front másik oldalán röviddel éjfél után két amerikai ejtőernyős hadosztályt, a 101 és a 82 dobják le a Utah partszakasz mögé, a Merderet folyó mentén. Feladatuk az utak és hidak biztosítása. Az erős légvédelmi tűz és az szeles idő miatt azonban az ejtőernyősök szétszórt csoportokban érnek földet, hatalmas a kavarodás. Feladataikat csak részben teljesítik. Ennek a káosznak azonban haszna is van a szövetségesekre nézve, ugyanis a németek soraiban is zavart kelt. Egy elszigetelt csoport meglepi megöli a német 91. hadosztály parancsnokát.

Glider, Hedgerow

Az ejtőernyősöket siklórepülők követik, amik nehézfegyverekkel látják el őket, növelve ezzel harcértéküket Az amerikai ejtőernyősök még az első nap sikerül elfoglalni St. Mére Eglise-t, a térség központi települését.

Hídfőállások

100 km szélességben, 5 partszakaszon indul meg a partraszállás. A Montgomery parancsnoksága alatt álló 3 angol-kanadai partszakaszon (Gold, Juno, Sword) minden terveknek megfelelően zajlik, annak ellenére, hogy a Kanadai Juno volt a legvédettebb partszakasz Normandiában. Nagy segítséget nyújtanak a gyalogság számára a hadművelethez speciálisan kialakított harckocsik. Az 2. angol hadsereg Caentől északra száll partra, feladata város elfoglalása még az első napon. Azonban az angol gyalogság előrenyomulását fékezi a tengerparton kialakult forgalmi dugó, valamint a német 21. német páncéloshadosztály ellentámadása is. A német tankok sikerül áttörni a Juno és a Sword szakaszok között, és kijutni a tengerpartra. Azonban utánpótlás hiányában vissza kellett vonlulniuk.

Az Omar Bardley parancsnoksága alatt lévő amerikai erők helyzete felemás. A Utah partszakaszon érnek leghamarabb sikert. A német ellenállás itt gyenge, a partraszállított egységek gyorsan nyomulnak előre, a legnagyobb leküzdendő akadály a mocsaras terep.

Charlie, Overlord

Ezzel ellentétben az Omaha partszakaszon nem a terveknek megfelően alakult a helyzet. Az amerikai katonák előtt álló terep meglehetősen tagolt, védekező harcokra különösen alkalmas. Itt a támadás kezdettől fogva nehezen halad előre. Túl hamar rakták vízre az úsztatható harckocsikat, amik a hullámzásban felborultak és elsüllyedtek. Az előkészítő légibombázás célt tévesztett. Így a tengeribetek katonák segítség nélkül kellett szembenézniük az épen maradt német védelemmel. A flotta sokáig nem tud megfelelő támogatást nyújtani, ellenben a német tüzérség súlyos veszteségeket okoz az amerikaiaknak. Az első amerikai támadóhullámok teljesen vissza lettek söpörve a tengerbe. A támadás csak az erősítések beérkezésével sikerül kimozdítani a holtpontról.

„Több ezer hajó volt, láttuk az amerikai gyalogság partraszálló hajóit. Aztán több ezren jöttek egyszerre szálltak partra és futottak keresztül a parton. Ez volt az első eset, hogy élő emberre lőttem, odamentem a géppuskámhoz és lőttem, lőttem, lőttem! Minden egyes amerikai helyén, akit láttam elesni száz másik jelent meg.”

Franz Rachmann német katona

„Ahogy lejöttünk a rámpáról, körülbelül térdig voltunk a vízben, és elkezdtük azt csinálni, amire kiképeztek előre haladni, leguggolni, aztán lőni. A probléma az volt, hogy nem igazán tudtuk mire lőjünk. Láttam, hogy néhány nyomjelző lövedék jön egy beton állásból, ami nekem óriásinak tűnt. Soha nem láttam ilyen nagy lőállást. Megpróbáltam visszalőni rá.”

Thomas Valence amerikai katona

A leghosszabb nap

A nap végére közel 150 000 katonát tettek partra 10 000-es vesztesség árán a szövetségesek. Az angol-kanadai hídfőket sikeresen egyesítették, ellenben az amerikaiak elszigeteltek maradtak. Hitler június 6-án délután rendelte el a tartalékok bevetésére, de a francia partizánakciók és a teljes szövetséges légifölény miatt késlekedtek. Néhány nappal később szinte ellehetetlenült a német egységek mozgatása Franciaországban. Ennek ellenére a német félnek sikerül megakadályoznia Caen elfoglalását, mert Rommel felismerve a város jelentőségét ide összpontosította az erőit. Caen eleste megnyította volna az útat Párizs fele. Hitler a Pas-de-Calais térségből nem engedett erőket elvonni, mivel úgy hitte a Normadiai offenzíva csak elterelő hadművelet és az igazi partraszállás Calais környékén lesz.

Az overlord hadművelet legkritikusabb pontja, a szövetségesek számára sikerrel zárult, visszavonhatatlanul megvetették a lábukat Franciaországban.

Alább jóminőségű, színes, archiv felvételekből látható egy összeállítás.