- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Korábbi szavazások
Történelemóra II. rész [ Salerno ]Terrorista - 2010-05-13 12:15...Ezt a partit még lejátszuk, ZSIRT bele! Kiáltott fel Szirtesi. Tudta, hogy a kezében található három darab VII és egy X-essel simán lesöpör mindenkit és elégedetten fog a dupla törióra után teli zsebbel hazasétálni. Azaz csak sétált volna, mert hirtelen egy csattanás hallatszott, mint amikor egy nehéz enciklopédiát csapnak az asztalra. A körülöttük összegyűlt "verébsereg" pillanatok alatt rebbent szét. A francba, már megint hamarabb jött!... Előzmények Miután Szicília teljesen a szövetségesek kezébe került a Fasiszta Nagytanács szembesülve az Olaszországra váró vereség tényével, július 25-én letartóztatta Mussolinit. Pietro Badoglio marsall vezetésével új kormány alakult, s titokban elkezdett kapcsolatokat keresni a szövetségesekkel. Hitler az olasz kiugrástól tartva gyorsan csapatokat küldött Észak-Olaszországba, Rommel B Hadseregcsoportjának a megerősítésére, Mussolinit pedig német ejtőernyősök szeptember 12-én kiszabadították (Skorzeny). Avalanche hadművelet Eisenhower a Nápolytól délre fekvő Salernót szemelte ki a partraszállás fő helyszínéül, mert ez volt az a legészakibb pont, ameddig a Szicíliáról felszálló vadászgépek még támogatni tudták az akciót. A salernói partraszállásra új alakulatokat jelöltek ki, a Mark Clark tábornok által vezetett amerikai 5. hadsereget, amelyben angol csapatok is voltak. Az általános hadműveleti irányítás Alexander 15. hadseregcsoportjának volt a feladata. Szeptember 1-jén az olasz kormány elfogadta a szövetségesek fegyverletételi követelését, küldöttséget menesztett Szicíliába, hogy aláírják a fegyverszünetet. Ezt megelőzően a németek maguk akarták lefegyverezni az olaszokat, s átvenni a hatalmat az országban. Most már 8 hadosztályuk volt Észak-Olaszországban Rommel parancsnoksága alatt, s további tíz Dél-Olaszországban Kesselring parancsnoksága alatt.
Eisenhower szeptember 8-án rádióüzenetben jelentette be az olasz fegyverszünetet, de a salernói partraszállás csak másnap hajnali fél négykor kezdődött. Ez a késlekedés ajándék volt a németek számára, akik azonnal hozzáláttak az olasz hadsereg lefegyverzéséhez. Kesselring kikövetkeztette, hol várható a partraszállás, ami aztán kemény ellenállásba is ütközött a szárazföldi csapatok és a Luftwaffe részéről. A támadók azonban még így is meg tudták vetni a lábukat a parton. Az angolok viszont minden nehézség nélkül partra tudtak szállni Tarantónál, s az olasz hajóraj, a La Speziában és Genovában állomásozó egységekkel együtt, elindult Málta felé, hogy ott frontálisan is megadják magukat. Az utóbbi két rajt azonban megtámadta a Luftwaffe, és el is süllyesztette a Róma csatahajót. Salernónál a szeptember 14-i heves ellentámadást csak nagy nehézségek árán sikerült visszaverni. Két nappal később a 8. hadsereg találkozott a hídfőállásnál az 5. hadsereggel, mire Kesselring megkezdte a visszavonulást észak felé. A szövetségesek is megindultak, az 5. hadsereg nyugaton, a 8. hadsereg pedig keleten. Október 1-jén Clark bevonult Nápolyba, Montgomery pedig Foggiába. Hitler október 4-én utasította Rommelt, hogy két hadosztályát engedje át Kesselringnek, akinek az volt a feladata, hogy tartoztassa fel, ameddig csak tudja, az amerikai 5. hadsereget a Volturno folyótól északra. Kesselring ezzel egy időben félelmetes védelmi rendszert épített ki, a Gusztáv-vonalat, amely a folyók és a hegyvidéki terep előnyeit maximálisan kihasználva átszelte az egész olasz félszigetet. Közben beköszöntött az őszi esős időszak is, ami lefékezte a támadók lendületét. Októberben az 5. hadseregnek sikerült átkelnie a Volturnón, de az attól északra fekvő hegyvidéki terepen már elakadt. A 8. hadsereg szektorában Montgomery több folyón is át tudott kelni, november elején már megközelítette a Sangro folyót. Hitler ekkorra már végérvényesen is döntött, s kinevezte Kesselringet olaszországi főparancsnoknak. Eisenhower viszont minél előbb szerette volna elfoglalni Rómát, s engedélyt is kapott az Egyesített Vezérkartól egy kétéltű járművekkel végrehajtandó partraszállásra, hogy megkerülje a Gusztáv-vonalat. Közben Alexander, aki jól látta délen az 5. hadsereg áttörési nehézségeit, Clarknak parancsot adott a támadások leállítására, Montgomery pedig a Gusztáv-vonal áttörésére és a Róma felé való előrenyomulásra. A 8. hadsereg, az átmeneti jó időt kihasználva, november 20-án átkelt a Sangrón, majd sikerült áttörnie a Gusztáv-vonalat is. A veszteségek azonban túl nagyok voltak, és a rossz idő is visszatért. Ekkor a csapatok kimerültsége s az előttük álló nehéz hegyvidéki terep miatt Montgomery a támadások leállítása mellett döntött. 1944 januárjának elején jelentős változások mentek történtek a szövetségesek főparancsnokságánál. Eisenhowert és Montgomeryt visszarendelték Angliába az Overlord hadművelet, a normandiai partraszállás előkészítésére, s posztjukra Sir Maitland Wilson és Sir Oliver Leese tábornok került. Ugyanezen okból több, régóta itt harcoló amerikai és angol hadosztály is elhagyta ezt a hadszínteret. Helyükre friss hadosztályok érkeztek az Egyesült Államokból, valamint Alphonse Juin Francia Expedíciós Hadteste Észak-nyugat Afrikából és Wladyslaw Anders II. lengyel hadteste. ...Az órának vége, szünet után folytatjuk....
|
||
Hozzászólások
gratula, kalap emeles stb....
Valóban egy jó post, előzőt is üti:) Csak így tovább. Sose írtam ilyet, de alig várom a szünet végét.
most örültök neki de hogyha jön a dolgozat azt nem fogjátok várni
De én ezt mind tudtam tudtam! Pikkel rám, ez nem igazság ..
Szép cikk
. Az üzenőfal nem akar működni így kénytelen vok ide írni. Szerverrel meg mi történt?