Először is szeretném bejelenti a magyar csapat felállását, mely jelenleg így néz ki:
Aramo
Attint
Isaac
MAIDEN
Mustang
Öcsike
TATA250
A tervek szerint 24-28 nemzet fog résztvenni a tornán, melyek négy csoportba lesznek beosztva.
A csapatok névsorát február 10-ig szabadon lehet változtatni, ezután viszont már csak két további játékost lehet regisztrálni a torna során. Minden csapatból véletlenszerűen kiválasztanak három játékost, akiknek igazolniuk kell nemzetiségüket.
Minden csoportban lesznek kiemelt csapatok, ezeket az adott nemzet DoD közösségének nagysága, az élcsapatok száma és a válogatott korábbi tornákon elért helyezései alapján határozzák meg.
Top Seeds:
Franciaország
Egyesült Királyság
Spanyolország
Németország
Medium Seeds:
Finnország
Svédország
Dánia
Oroszország
Low Seeds:
USA
Brazília
Belgium
Cseh Köztársaság
Lesz egy negyedik, úgynevezett unseeded pool, melybe a maradék csapatok kerülnek.
A végleges csoportokba mindegyik seed-ből legalább egy nemzet kerül, vagyis a kiemelt csapatokból 1-1 (top/medium/low) és a további csapatok, a jelentkezők száma szerint elosztva.
Mivel a Nationscup a holtszezonban fog futni, szoros lesz a menetrend: két csoportmeccset kell hetente lejátszani.
Minden csoportmeccs 2x20 perces lesz, meghatározott mapon.
24 nemzetre tervezve a mentrend az alábbiak szerint alakul:
Match 1: Hétfő - Február 22. / 21:00 /dod_argentan
Match 2: Szerda - Február 24. / 21:00 /dod_harrington
Match 3: Hétfő - Március 1. / 21:00 / dod_anzio
Match 4: Szerda - Március 4. / 21:00 / dod_lennon
Match 5: Hétfő - Március 7. /21:00 / dod_salerno
A playoff szakaszban az EMS-ben használt rendszer kerül bevetésre: Hetente egy meccs, best-of-three(Bo3) rendszerben.
Röviden:
A meccsen a mapokon elért győzelmek számítanak. Egy meccsen legalább két map lejátszására kerül sor. Ha a második map után döntetlenre áll, egy harmadik döntő mapre kerül sor.
A mapek listája:
dod_anzio
dod_salerno
dod_catania_rc2
dod_argentan
dod_coire_rc3
dod_lennon
dod_harrington
Az alapértelmezett időpont szerda, 21:00.
Minden összecsapáshoz 100 helyes SourceTV-t biztosítanak.
A jelenleg regisztrált nemzetek listája itt található.
Reméljük izgalmas meccseket láthatunk (és játszhatunk) a torna során!
Hozzászólások
Hajrá!
Sok sikert és szép eredményeket!
Sok sikert remélem minél tovább meneteltek a kupán!
NC post mint phonix.
Természetesen nem én voltam.
Természetesen
hehe monnyon le!!!
Sok sikert kívánok ! gl & hf !
Fragben es FC-ben gazdag vadaszatot Mindenkinek! Aramo, a CotE legyen veled es nyomd a Seedet ezerrel!
Remélem nem gyúrnak shadow resistre!
Update: fel kell tolteni mindenkinek az utlevelet, hogy igazolja, hogy tenyleg az adott orszagbol szarmazik.
Ahogy olvastam megy a lazadas, egyelore amit javasolnak, hogy mindent homalyositani, csak a nev meg a kep meg az orszag latsszon :S
Erdekes lesz
Mekkora gyökerek főleg h nálunk már igazából nincs is útlevél
Személyi is megteszi, igazából minden irat amin rajta van a neved, fényképed és a nemzetiséged.
születési anyakönyvi kivonat nem kell?
ez kész :S
Félnek, hogy vki kinyomtatja az útlevelüket színesben és elmegy vele... nos, ezt nem tudom hova, de elmegy!
ööö, Mustang ezt hogy érted?
Nálunk ilyenért már ombudsmanért kiabálnának!
Hajrá skacok sok sikert:P mindenképp megnézem az összes magyar meccset:D
No az el is kell ..
de aztán csap a szépet észrevenni ám 
Tehát Attint láthatatlan lesz!
Egyebkent jok a mapok. Kicsit tartottam tole, hogy valami idiota custom mapot beraknak mint stug es tarsai.
Catania a kakukktojas egyedul, de az egy nagyon porgos map.